MÚLÁSOM NAPJAI

Fölkértek valamire valakik valahol. Ha máshol más valakik kértek volna föl, igen mondok. Ez esetben azonban nem igent, hanem nemet mondtam. Miért? Mert minden embernek van önbecsülése. Kinek több, kinek kevesebb. Kinek megkurtíthatatlan, kinek megkurtított. Az ember nem csak a megélhetésért tesz vagy nem tesz valamit, az ember nem csak másoknak akar megfelelni, hanem önmagának is. Az ember nyomot akar hagyni, még ha annak a nyomnak nincs is éppen jövője, de legalább szeretne szégyen nélkül eljutni addig, amíg…!
Az ember tevékenysége akkor épületes, ha mások okulására is szolgál. Minden ember tevékenysége tünete a kornak. Mit miért csinált, csinál-hatott meg, mit miért hagyott abba, illetve kellett abbahagyja, mit miért úgy tett ahogy tett, illetve nem tett. Az ember önbecsülésének nincsen ára, mert az ember önbecsülése megfizethetetlen. Vagy ha megfizethető, akkor az már nem önbecsülés, hanem a lelki préda. Az önbecsülését vesztett ember – lehet, hogy csak lassan ugyan -, de idővel valószínűleg elveszti azon képességeit, amelyek egykor kétségtelenül hasznosnak mutatkoztak. Az önbecsülés független a javaktól is, független a pozíciótól, független a viszonylatoktól. Az önbecsülés a leginkább individualista jellegzetessége egy személyiségnek. Épp ezért, ha rákérdeznek, hogy az ember mit miért tesz, akkor vagy van érve hivatkoznia a maga önbecsülésére, amitől világossá válik az adott döntése, vagy ha nincs érve, akkor bizony a kérdéssel sarokba szorították.